Élménybeszámolók

“Az igazság az, hogy én nem nagyon hittem ebben a terápiában, mivel csak felszínes ismereteim voltak róla. Amikor viszont Ibolya mesélt róla, akkor azt éreztem, hogy biztos van olyan ember, akinek ez segíthet.

Pár év múlva viszont én kerültem egy olyan élethelyzetbe, amit nem tudtam megoldani, így “maradt” a Bach-virágterápia. Pontosan nem tudtam, hogy mi vár rám, de  már az első “feltáró” beszélgetést nagyon élveztem. Már a problémám kibeszélése is segített, mert olyan kérdéseket kaptam, ami a helyes megoldás fele terelgetett. Aztán megkaptam a személyre szabott cseppjeimet, amit eleinte naponta többször is használtam, mint a minimum napi 4 alkalom. Mindig nálam volt, vittem magammal bárhova mentem. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy kb. egy hét múlva úgy éreztem, hogy az agyamban a helyükre kerülnek a fogaskerekek és más szemel kezdem látni az életemet. Két üvegnyi csepp elfogyasztása után azt vettem észre, hogy egyre kevesebbszer jutott eszembe, hogy merre is van az üvegecském. A problémám megoldódott és azóta sem léptem vissza ugyanabba a gödörbe.

Azóta már a lányom és az egyik fiam is kapott segítséget a problémái megoldásához.

Mindenkinek tudom ajánlani, aki bármilyen problémával küzd. Szeretne lefogyni, meghízni, esetleg depressziós, párkapcsolati problémával küzd, vagy valamiért nem is tud ilyet létesíteni. Ha van olyan tulajdonságod, amin szeretnél változtatni, de képtelen vagy rá, akkor itt megtalálod arra is a választ, hogy miért nem sikerült ez eddig, és megkapod a segítséget is a változtatáshoz. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni. Az egész csak akkor működhet, ha leveszed az álarcot, lecsupaszítod a lelked és teljesen őszinte vagy a beszélgetések alatt.”

Klári

Az egód azt mondja: Mikor minden a helyére kerül, békére találok.                                                  A lelked azt mondja: Találd meg a békét, és minden a helyére kerül.

(Marianne Williamson)

“Nekem a terápia sokat segített a terhességeim alatt, hogy a felmerülő kétségeket könnyen le tudjam győzni; illetve abban, hogy önismeret által lelki egyensúlyom megtaláljam, s ezáltal máshogy lássam/kezeljem a felmerülő kihívásokat. Köszönöm!”

Ági

Istenem, adj nekem türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni,

Bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok,

És bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.                                (Assisi Szent Ferenc)

“Több mint tíz éve, tapasztaltam magamon először a pikkelysömör jeleit. Sokáig nem ismertem fel ezeket, nem is hallottam a betegségről. Amikor elkezdett zavarni, bőrgyógyászhoz fordultam, aki belgyógyászhoz irányított… és így tovább, folytathatnám hosszasan. Végül be kellett látnom, hogy nem tudnak mit kezdeni a dologgal: egymás után írták fel az erősebbnél erősebb krémeket, kapszulákat, szteroid kúrákat. Megijesztett, hogy ideig-óráig ugyan enyhültek a tünetek, de a szerek elhagyásával minden addiginál erősebben tértek vissza. Csak amikor ezt jeleztem az akkori orvosomnak, akkor közölte velem, hogy a psoriasis-t csak tünetileg lehet kezelni , tanuljak meg együtt élni vele.

Hát, köszönöm. Mondanom sem kell, hogy ebbe nem akartam belenyugodni, és keresni kezdtem a megoldást. Elkanyarodva a hagyományos orvostudománytól, diétába kezdtem. Akkori felismerésem vezetett ahhoz, hogy ettől a ponttól kezdve ne szedjek semmilyen allopátiás gyógyszert…

A véletlen (?!) vezetett a megoldáshoz. Ibolya évek óta ismeri és használja a BACH esszenciákat, és vele kezdtem bele a terápiába. Ez a terápia azonban minden tekintetben különbözött az eddigiektől. Ahelyett, hogy a “fejem fölött”, csak a fizikai tünetekből állított volna fel diagnózist, beszélgetni kezdtünk. Mindenről. Ibolya segíteni vágyása megnyitotta azokat a csatornákat bennem, amik egy magasabb szintű önismeret igényét táplálták belém. Segített felismernem, hogy a pikkelysömörnek is (mint minden tünetnek, betegségnek) lelki eredetű oka(i) van(nak). A bizalmas beszélgetések nyomán  más-más BACH cseppeket kaptam, és a Rescue krémet is rendszeresen használtam a problémás bőrterületeken.

A változás azonban nem jött egyik pillanatról a másikra: éreztem, hogy meg kell dolgoznom érte. Hosszú folyamat indult el, aminek tartós és jelentős eredménye, hogy a lelki okok megértése és kezelése által tudott csökkenni a “fejemben a nyomás”, ami annak előtte szó szerint védekező pajzsot képzett a fejbőrömön. (Erre korábban egyetlen bőrgyógyász sem világított rá, pedig a testünk egyértelmű jelzéseket küld. E képek megfejtésére ajánlom az Olvasó szíves figyelmébe Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum c. könyvét, amelyben a szerző – a mesteri fordításnak hála – a nyelvben megjelenő szófordulatokon keresztül fejti meg a szimptómák kialakulásához vezető lelki okokat.)

A gátak feloldásának kulcsa az önismeret! Ebben óriási segítség a BACH cseppek kúraszerű használata. Saját tapasztalatom azt mondatja velem: a BACH cseppek nem a “hagyományos” módon gyógyítanak – beveszem a cseppeket, és ripsz-ropsz elmúlik a bajom… Nem. Viszont nem is csak a tünet múlik el – és ez a lényeg! Ha megismered magad, saját magad tudod a gyökerénél fogva feloldani a betegségeket, traumákat, egy kiegyensúlyozottabb, öntudatosabb és magabiztosabb életért.”

Péter

Tudj örülni a kis sikereknek!

Ne azt nézd, milyen messze vagy még, hanem azt, ahová már elértél!       (Müller Péter)

Évtizedek óta járom a spiritualitás ösvényét. Megismertem sokféle gyógymódot, módszert. Saját magam kiteljesítése, ömmagam megismerése és első sorban lelki problémáim, túlérzékenységem ‘felszámolása‘ volt a célom. Minden módszer adott valamit, azonban mindeniknél elakadtam. Amikor nehézségekbe ütköztem, vagyis elkezdtek kioldódni a problémáim, mindig megijedtem. Nem volt aki állandóan mellettem legyen, hogy érezzem a támogató jelenlétét, oldja félelmeimet az újtól, a változástól.

A Bach-virágokkal már találkoztam régebben is. A megfelelő cseppeket kaptam, majd magamra maradtam az üveggel. Abba is hagytam rövid idő alatt a szedését. Ibolyához már egy ideje járok, folyamatosan három hetente. Mindig szán rám elegendő időt, elmagyarázza, hogy mi miért történik, mit tegyek, hogyan változtassak. Rendkívül jól ráérez az éppen akkor bennem lejátszódó lelki folyamatokra és mindig az annak megfelelő oldatot keveri ki a 38 féle virág közül a következő három hétre. A cseppek biztonságérzetet adnak. A Rescue, vagyis elsősegély csepp állandóan nálam van. Már sok nehéz helyzeten átlendített. Az Energy Pentagram termékekkel kombinálva a Bach-cseppek komplex testi-lelki gyógyítást, harmonizálást biztosítanak az egész szervezetemnek.

A cseppek hatására most már érzem, hogy kezdenek a napjaim egyre könnyedebbé válni. Ami eddig félelmet, nehézséget okozott, az lassan kioldódik, eltűnik. Mindenkinek kívánom, hogy élje át ezt az érzést! Azt amikor a lelke felszabadul, a mindennapok nem nehézséget, hanem örömet okoznak. Béke, öröm, megelégedettség tölti el egyre jobban a lelkemet. Mindez Ibolya rátermettsége, megértő odafigyelése, a cseppek gondos kiválasztása nélkül, úgy érzem, nem jöhetett volna létre.

Hálás vagyok ezért Ibolyának, a sok türelemért és segítségért.

Hálás vagyok Bach doktornak, hogy létre hozta ezt a csodálatos rendszert.

Végül hálás vagyok a Teremtőnek, hogy Ibolyához vezérelt engem!

Köszönöm.”

Ági

 

“A cseppek első sorban a megnyugvásban segítettek. Nyugodtabb,  elfogadóbb lettem. Nem csattanok fel mindenen, nem kritizálok állandóan. Lenyugodtam.”

Marietta

 

A szavak rezgései képesek megérinteni minket. Ezért a megfelelő pillanatban elhangzó megfelelő szavak képesek meggyógyítani a lelket – a lélek pedig a testet.

(Rüdiger Dahlke)

Még nincs hozzászólás